Hosszú percek teltek el, mire le tudtam higgadni. Az jutott eszembe, hogy most legalább 24 órán át nem fogom tudni, mennyire sérült meg a térdem, mikor és milyen ütemben fogom tudni folytatni az edzéseket. Méregből, megbántódottságból, dacból mentem el futni. Minden meggyőződésem ellenére.
Régóta tervezem, hogy az ötletszerű futásokat - már ami az irányokat illeti - felváltja majd egy, a végleges útvonalra való felkészülést segítő edzésmunka. Okkal. A 180 napos program illetve a MicroBiome Futás kezdete óta olyan megfigyeléseket tettem, amik most már segítenek tervezni, túlélni vagy élvezni a futást. Ha ismerem az útvonalat, ha nem kell navigálnom, tudom mi, mi után következik, felszabadultan telik az idő. És tudok fejben dolgozni. Na ez ma teljesen hiányzott. Mentem neki a vakvilágnak.
A barcelonai tengerpart a futók paradicsoma, ha 8-10 kilométert szeretnél futni. Kiépített, védett helyen, széles sétányokon keresztül vezet az út. De odáig el kell jutni, ami a város szívéből olyan 4,2 millió közlekedési lámpán keresztül lehetséges. Megállás, nekiindulás, dudálás, újabb megállás, TJ Hooker. Mire visszaérek, sötét lesz.
De még le sem jutottam, éreztem, hogy a térdem nem jól mozog. Tudat alatt elkezdtem kímélni, pedig még csak 5 km-ert tettem meg. Ránéztem az órámra és megdöbbentett, mennyivel lassabb vagyok a megszokottnál. Ez így frankó lesz… De akkor is tudnom kell, mennyire ütöttem meg, mit bír most. Legyen 28 ma, ez a táv következik a rendszerben a múlt heti 25,5 után…aztán majd meglátjuk.
Ennek a kertnek a kapuján mindig elcsodálkozom. Olyan hihetetlenül impozáns. Mindjárt lent vagyok a parton, ott már nem kell megállni, figyelhetek arra, hogy kíméletesen fussak. Mert mostanra már a könnyeim folytak.
A frissítést kellene gyakorolni! Éva azt mondta, a rizs jó. Rizs nem volt, nem van, de felszeleteltem némi száraz kenyeret, hoztam két crosissant, közel másfél liter víz volt a hátamon és némi magnézium. A zselés szeletet csak azért tettem be, mert sajnáltam kidobni. Ez egy borzalom… Kérdeztem Bertalant, mire figyeljek a frissítésnél, hiszen eddig csak annyi vizet pótoltam a futás KÖZBEN, amennyi jól esett. Utána meg annyit, amennyit kiszámoltam vagy mértem. “Kilométerenként 1 dl vizet kell inni.” Ok, ez annak szólt, hogy ha sokat okoskodok, oldja meg magam. Legyen így! Orvosként tudom, mennyit vesztek, futóként nem tudom és nem is tudtam, hogyan lehetne megelőzni a veszteséget, hogy ne lötyögjön a hasamban és ne száradjak ki. Na de mindegy, akkor találjuk ki ezt is. 1 dl/km, az kb 5-6 perc. 3 korty. 1 korttyal öblítek, a második korty még a csőben van és hideg, a harmadik korty már a hátamról jön és… sok jó jelzőt tudnék. Meleg, na!
Szóval ha minden 2 percben egy kortyot iszok, akkor 3 alkalommal be tudom vinni a szükséges 1 dl-t. 20 perc alatt kiderült, hogy hamarabb fog elfáradni a nyakam, mint hogy be tudjam vinni a megfelelő adagot. Lassan sötétedik és még csak a badalonai parton vagyok. Odafelé. És hol van még El Masnou vagy Karácsony…
Ha 15-ig eljutok, akkor visszafelé már könnyebb lesz. De mostanra egyre nagyobb a fájdalom, pedig minden trükköt bevetettem már. A sebességem több, mint 1:10-zel marad el a kényelmes átlagtól, amihez az utóbbi időben szokva vagyok és a pulzusom is jóval magasabb. A fájdalom alattomosan elszívja minden erőmet. Nem fogok elérni a célomig. Kicsivel 15 felett megállok, nem hivatalosan azért mert fel kell lélegeznem, hivatalosan azért, mert a hátamról elfogyott a víz és a kulacsból újra kell töltenem. Ehhez mondjuk ki is kellett köpködni egy csomót. De csak mert meleg volt. Eszméletlen, milyen lassan csorog át ez a víz. Aztán a térdszorítót is meg kell igazítanom és szomorúan látom, hogy a cipőfűzőmmel semmi gond. Így elindulok vissza.
Mire az erőműhöz érek, már teljes a sötétség és most már 2-3 km-ként szükségem van 1-2 percre, hogy csökkenjen a fájdalom.Barcelonában már értékelhetetlen az időm, pontosan tudom, hogy vége van és nem hogy, 30, de még az utolsó leghosszabb távot sem tudom elérni. Próbálom elfogadni, hogy ez most nem jött össze, mégis hatalmas csalódás. Leveszem a térdszorítót és megiszom a megmaradt vizet. Még ránézem az órámra mielőtt leállítom és hangosan kimondom: 3,5-szer ennyit kell majd lefutnod! 3,5x! Az most nagyon távolinak tűnik, távolabbinak, mint a múlt héten. Innen nézve.
Köszönöm Miriam, hogy jól tartott, amíg elkészültem az írással.
https://www.strava.com/activities/10669163797
