Hosszú percek teltek el, mire le tudtam higgadni. Az jutott eszembe, hogy most legalább 24 órán át nem fogom tudni, mennyire sérült meg a térdem, mikor és milyen ütemben fogom tudni folytatni az edzéseket. Méregből, megbántódottságból, dacból mentem el futni. Minden meggyőződésem ellenére. Régóta tervezem, hogy az ötletszerű futásokat – már ami az irányokat illeti...
Mostanában sokszor elgondolkozom azon, hogy miért nem lettem cukorbeteg. Annak kellene lennem az alapján, amit gyermekkoromban megettem. Úgy értem, amit kikönyörögtem. Miért van az, hogy egy adott családban ugyanolyan feltételek mellett felnövő gyerekek egyike az lesz, a másik nem. Miért van, hogy a sportolók szó szerint büntetlenül ehetnek és mégis egészségesek maradnak. Vagy ez csak...
Aki életében futott már 15 km-nél többet vagy triatlonozott tudja, milyen érzés, amikor jól megy, könnyedén falod a kilométereket és a ritmus áthatja a mozgásod. Amikor úgy érsz haza, hogy akkor ennyi volt? Ennek azonban része a megfelelő légzés, enélkül az egész egy rémálommá válhat. És erre is igaz, ami minden más egyszerű tevékenységre: szinte...
Az elmúlt 4 nap volt talán a legnehezebb eddig. Azzal kezdődött, hogy eltoltam a szerdai edzést másnap reggelre. Na…ezt nem kellett volna. Alig bírtam összevakarni magam és úgy éreztem, hogy a gyakorló táv (ami szerdára mindössze 8 könnyű km lett volna) már az elején kifog rajtam. Kínlódás volt és a végére már tudtam, hogy az...
Az utóbbi időben rá kellett döbbennem, hogy vannak dolgok, amelyek kiismeréséhez és megértéséhez 4,5 év év is kevés, másokhoz 4,5 nap is elég talán. Ez utóbbi kategóriába tartozik az iskiate, melyről ebben a formában csak néhány hete hallottam először. És mivel nem egy nagy halál elkészíteni, elkezdtem fogyasztani. Az volt az alapvetés, hogy a szakirodalom...
Az elhízás, a cukorbetegség és a daganatos megbetegedések illetve a kiemelkedő fizikai képességekkel bíró atléták teljesítményének hátterében egy közös metszet biztosan van: a módosult sejtanyagcsere. Ennek középpontjában pedig egy olyan sejtszervecskét tartunk nyilván, melyet mitokondriumként emlegetünk. Ez a miniatűr reaktor áll A Mikrobióma Futás célkeresztjében. De… …mielőtt belekezdenénk, nem ártana, ha pár dolgot előre tisztáznánk....
Vajon van arra lehetőség, hogy egy teljesen átlagos középkorú férfi életmódját megváltoztatva rövid határidőn belül képes legyen olyan fizikai teljesítményre, melyre korábban sem volt képes? Rendelkezünk elég tudással ahhoz, hogy ezt az időt lerövidítsük? Ha a tapasztalataink szerint a futóktól származó baktérium-összetétel hatásosabb a krónikus betegségben szenvedőknél, vajon jelent-e még nagyobb segítséget, ha ez a...
Az az új terv, hogy doppingolni fogok. Teljesen legálisan. Felkészülök, de nem bízom a véletlenre: a saját baktériumaimat fogom felhasználni arra, hogy életben maradjak az új ötletem megvalósítása során. Nem vagyok már hosszútáv futó, ultrafutó pedig soha nem is voltam. De ahogy EPO-val lehet teljesítményt fokozni, lehet transzferrel is. Tarragona-Barcelona távolság nagyjából 93-94 km, az...