Az utóbbi időben rá kellett döbbennem, hogy vannak dolgok, amelyek kiismeréséhez és megértéséhez 4,5 év év is kevés, másokhoz 4,5 nap is elég talán. Ez utóbbi kategóriába tartozik az iskiate, melyről ebben a formában csak néhány hete hallottam először. És mivel nem egy nagy halál elkészíteni, elkezdtem fogyasztani.
Az volt az alapvetés, hogy a szakirodalom szerint napi 4-6 teáskanál minden különösebb gasztro-enterális mellékhatás nélkül fogyasztható és azok, amelyeket említenek (pl. a túlzottan alacsony vérnyomás) fényévekre voltak tőlem, úgyhogy gyerünk…! Már rögtön az elején úgy álltam hozzá, hogy a placebo hatással is kiegyezek, ha hozzásegít néhány extra kilométerhez. Minden segítségre szükségem van, ha ez egy ilyenindián-szlötyi formájában érkezik, hát rendben. A többit majd menet közben kiderítjük. Kezdjük azzal, hogy gyakorlatilag nincs olyan meggyőző irodalom, mely a chia mag, az abból készült liszt vagy a mag áztatott formájának legalább 12 hetes fogyasztását egyértelműen összefüggésbe tudta volna hozni fogyással, a vér triglicerid vagy glükóz szintjének szignifikáns csökkentésével, nemhogy a daganatos megbetegedések számának befolyásolásával. Utóbbira nagy valószínűséggel csak hosszú távon és közvetett módon lehet hatással a gyulladáscsökkentő, az immunrendszer modulálásán keresztül. Ha egyáltalán. Ez valószínűleg sok mindennel magyarázható, de az ilyen irányú alkalmazás nem volt terítéken amúgy sem. Kétségtelen, hogy esszenciális aminósav-összetétele, magas rost-, polifenol- és vitamin-tartalma értékes alapanyaggá emeli és egyéb kedvező (antioxidáns, hipotenzív, stb.) hatása is a fogyasztás felé billenti a mérleget. De engem most egyedül az érdekelt, hogy üzemanyagként hogy fog működni. Nem apróztam el, kezdtem úgy, hogy egyből beletettem a 4 kanál chia magot egy pohár vízbe, az ember kávéból sem egyet iszik. 15-20 perc áztatás, kis citrom (hú de fura ez a taknyos izé…), méz, jégkocka, letol, leöblít… Aki szereti a folyós üzemi tejbegríz állagát, amiben még picit meg kell rágni a búzadarát, az imádni fogja. A mag kevés szénhidrátot tartalmaz, megfelelő rost, zsír és fehérje kombinációja, hidrofil tulajdonsága miatt vélhetően lassan emészthető, ezért a benne lévő energiát folyamatosan adja le. Nincsenek vércukorszint-kiugrások és valószínűleg inkább a rebound jelenség elmaradása magyarázza azt, hogy folyamatosan feltöltve érzi magát az ember. Ugyanakkor olvastam olyan orvosi véleményt is, mely az eneriga-löketért a magokban lévő szénhidrátot tette felelőssé. Én ilyet nem tapasztaltam. Ugyanakkor kétségtelen, hogy futásnál nem árt, ha a magnézium szint például megtartott, elkerülve azt, hogy valamelyik zebrán történő átkelést megelőző megállás után kezdjen el fetrengeni az ember a földön. Kétségtelen, díjnyertes youtube video-alap az ilyen. Az 5 nap alatt a tapasztalataimat megfelelőnek nevezném annak ellenére, hogy nem tudom bebizonyítani, mit tett hozzá az iskiate az erőfeszítéseimhez. Tény, hogy a pihenőnapomon is elmentem 10 km-t futni és utána simán végignyomtam a délutáni padel edzést azzal, hogy lehet, hogy este is el kellene még menni futni. A térdeim azonban hisztis barátnőként megtagadták az együttműködést és tárgyalás nélkül estem áldozatul a lázadásnak, békülős szexről szó sem lehetett. Volt már ilyen. Mondhatnánk, hogy a kis magok csodát tettek, de szerényen hivatkozhatnék arra is, hogy csak Super-man napot tartottam. Nyilván a kettő között kell keresni a megoldást. Az igazság az, hogy edzés közben rendkívül megvisel a vércukorszint-ingadozás mondjuk egy emelkedő végén, én nem vagyok az a csipegessünk egy kis zselét típus, kevésbé ver földhöz a folyamatosan csökkenő energiaszint. Erre – ha a chia kiegyensúlyozott energia-leadását, a hidratáltsági szint fenntartását tekintjük hozzájárulásnak – bizonyosan alkalmas az iskiate. Emelni fogom az adagot, hogy megtudjam, fogok-e mezítláb fejlámpával futni, bár valószínűleg minden olyan anyaghoz nem fogok tudni hozzájutni, ami az indiánokat alkalmassá tette arra, hogy napokon keresztül képesek legyenek loholni.Az iskiate mítosz nyomában – 34. nap
