Az éhség az agy energia-biztonsági jelzése, nem akaraterő-probléma. Az éhséget és a sóvárgást külön kell választani: az éhség energiahiányt jelez, a sóvárgás jutalmazó idegrendszeri folyamat. A magas inzulinszint, a leptin-rezisztencia, az alváshiány, a stressz, a diszbiózis és nemcsak a magas vércukor, hanem annak ingadozása is torzíthatja ezeket a jelzéseket. A tartós éhség biológiai ellenreakciókat indít el – anyagcsere-lassulást, fokozott raktározást és visszahízási hajlamot –, ezért a sikeres fogyás nem az éhség elviselésére, hanem annak csökkentésére épül. Az akaraterő korlátozott kognitív erőforrás, míg a stabil energiaellátás az agy biztonságérzetét állítja helyre, csökkenti a sóvárgást és támogatja a metabolikus egyensúlyt.
Az éhség nem jellemhiba
Az éhség az agy túlélési mechanizmusaként működik. Az agy nem fér hozzá közvetlenül a zsírszövetben tárolt energiához, csak a vérben keringő tápanyaghoz: glükózhoz és ketonokhoz. Mivel az agy nem képes jelentős energiatárolásra, különösen érzékeny az energiaellátás bizonytalanságára. Ha a rendelkezésre álló tápanyag szintje vagy stabilitása romlik, az agy veszélyt érzékel, és éhséget jelez.
Ez az energia-hozzáférési paradoxon. Tartósan magas inzulinszint mellett csökken a lipolízis és a ketontermelés, így a raktárakból nem szabadul fel megfelelő mennyiségű energia. A szervezet tele lehet kalóriával, de az agy nem fér hozzá – ezért éhséget jelez.
Ebben kulcsszerepe van a leptin-rezisztenciának. A leptin normálisan azt jelzi az agynak, hogy elegendő energiaraktár áll rendelkezésre, nincs szükség élelem felvételére. Ha az agy nem érzékeli ezt a jelzést – például hypothalamus-gyulladás vagy tartós hiperinzulinémia miatt –, az energia-setpoint magasabbra áll, és az éhség gyakrabban jelenik meg.
