Az inzulinrezisztencia nem mindig „hiba”, hanem gyakran a szervezet válasza tartós energiatöbbletre, gyulladásra vagy rossz ritmusra. A zsírszövet nem passzív raktár, hanem aktív hormonális és immun szerv, amelynek megnagyobbodott sejtjei gyulladást és inzulinrezisztenciát okozhatnak. A valódi cél ezért nem pusztán a testtömeg csökkentése, hanem a zsírsejtek méretének csökkentése, a viscerális zsír mennyiségének mérséklése és a hormonális–mikrobiota-környezet stabilizálása. Stabil napirend, megfelelő fehérje- és rostbevitel, mozgás és célzott mikrobiota-támogatás együtt javítják az inzulinérzékenységet és a metabolikus egyensúlyt.
Inzulinrezisztencia: hiba vagy biológiai válasz?
Az inzulinrezisztenciát sokszor egyetlen okból kialakuló betegségnek tekintik, pedig legtöbbször több tényező együttese áll a háttérben. Tartós energiatöbblet, rossz alvás, kevés mozgás, krónikus stressz és az alacsony fokú gyulladás mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a sejtek kevésbé reagáljanak az inzulinra. Ez nem egyik napról a másikra történik, hanem lassan, hosszú évek alatt alakul ki.
Fontos megérteni, hogy az inzulinrezisztencia bizonyos helyzetekben adaptáció is lehet. Betegség vagy stressz idején a szervezet ideiglenesen módosítja az inzulinérzékenységet, hogy az agy és a létfontosságú szervek energiához jussanak. A modern életmód azonban ezt az átmeneti állapotot krónikussá teszi: folyamatos nassolás, késő esti evés, kevés mozgás és alváshiány tartós raktározási jelzést hoz létre.
